Ultrahang Stúdió

Ablak a Pocakra

Kezdőlap » Elérhetőségeink 2012. február 23. (csütörtök) – Alfréd, Mirtill névnapja

Elérhetőségeink

Rendelőnket megtekintheti a Google Térképekben is:
Nagyobb térképre váltás

Nézzen körül az épület környékén!

Rendelőnk Pestszentlőrincen, a Lakatos utca 26. szám alatti házban található. Budapest belvárosa felől több úton is megközelíthető, a legegyszerűbben az Üllői úton végighaladva. Az Europark bevásárlóközpont (nem Eurocenter, az Budán van!) mellett "kifelé" kell haladniuk (Vecsés, Monor, Üllő felé). Az úton egyetlen, szintben lévő vasúti átjárón kell áthajtani (ez a Lajosmizsei vasút átjárója, egy benzinkút mellett található). Ezután folyamatosan egyenesen kell menni, egészen addig a lámpás kereszteződésig, amelynél lehetőség van balra fordulni. Itt balra kell kanyarodniuk. (Az úton több lámpás kereszteződésen is áthaladnak a vasút után, balra kanyarodni azonban a Lakatos utca kereszteződésénél lehet először.) Tájékozódásukat segítheti, hogy a megfelelő lámpás kereszteződésnél jobbra tekintve egy OTP bankfiók, jobbra-előre pillantva pedig egy Lidl áruház látható.

Vendégeink a vizsgálat időtartama alatt ingyenesen parkolhatnak. Gépjárműveikkel legegyszerűbben az épület mögötti parkolóban állhatnak meg. Az Eötvös Loránd Általános Iskola (téglaépület) melletti utcába kell behajtaniuk (Dolgozó utca), majd az első lehetőségnél balra fordulni (Kézműves utca, az iskola mögött), és erről az utcáról ismét az első lehetséges helyen balra befordulva található a parkoló.

A tömegközlekedést igénybe vevő vendégeink számára igen hasznos lehet, ha utazásuk előtt figyelembe veszik a BKV Útvonaltervező javaslatait.

Tömegközlekedéssel a Határ út felől a legegyszerűbb az utazás, ahonnan több járat is indul a Stúdió irányába. Rendelőnkhöz legközelebb a 182-es, valamint a 184-es jelzésű autóbusz megállóhelye található, amelyekkel a Lakatos utcai lakótelepig kell utazni. A megállótól néhány perces sétával elérhető a Stúdió.

A 36-os autóbusz pestszentlőrinci, soroksári, pesterzsébeti és csepeli vendégeink számára nyújt egyszerű megközelítési lehetőséget. A buszról a Dolgozó utcánál kell leszállni.

A 95-ös, 217-es, 217E, 98-as, 200E, 282E, valamint a 284E jelzésű autóbuszokról át kell szállniuk kedves Vendégeinknek a Felsőcsatári útnál a 36-os jelzésű autóbuszra. A megálló a vasúti felüljárón áthaladva közelíthető meg.

A 198-as autóbusszal utazóknak a Nefelejcs utcánál (a "lőrinci temetőnél") kell átszállniuk a 182-es, vagy a 184-es buszok valamelyikére a Határ út felé. Így rendelőnk Rákoskeresztúr, Rákoscsaba, és a Dél-pesti Autóbuszgarázs irányából is elérhető.

Az 50-es jelzésű villamossal közlekedők a Határ út, illetve a Béke tér felől a Darányi Ignác utcánál, vagy a Kemény Zsigmond utcánál (a "Piros Iskolánál") szállhatnak le a járműről. Ez a két megálló található a legközelebb hozzánk. (A két fent említett megálló a 93-as autóbusszal is elérhető, ha az kedvezőbb.)

A vonattal érkezők Pestszentlőrinc állomásról a 36-os busszal közelíthetik meg rendelőnket. A járattal két megállót kell utazniuk.

Mind a tömegközlekedéssel, mind a gépjárművel érkezők hasznos tanácsokat kaphatnak a Google Térképek Útvonaltervezőjét használva.

A Stúdió a Lakatos utca 26. szám alatt található. Ez az Eötvös Loránd Általános Iskolától a második 10 emeletes toronyház az Üllői út felé haladva. Az épületen egy tábla jelzi rendelőnket. A rendelés az ötödik emeleten folyik, a 20-as számú lakásban. A közlekedés megkönnyítése végett a házban működik egy felvonó is.

Figyelem! Minden kedves Vendégünk szíves figyelmét felhívjuk arra, hogy a lakóház bejáratánál található kaputelefon megfelelő gombját (amely az alsó panelen található, a bal oldali oszlop legfelső gombja) folyamatosan nyomva kell tartani a beszéd alatt, amíg a berregő hang (kapunyitó) meg nem szólal! A gomb nem csak csengetésre szolgál! A berregő hang megszólalása után a kapu befelé nyitható ki.

Amennyiben Ön csupán felcsenget (tehát ha nem tartja folyamatosan lenyomva a gombot), a kapun nem tudjuk beengedni Önt a házba, hogy bejusson a rendelőbe!

Oktatási anyagok

Információk Kattintson ide a névjegykártyánk kinyomtatásához!

  • Címünk: 1184 Budapest, Lakatos utca 26.
  • Telefonszámaink: 06-20-424-320106-1-291-3645
nemront@mail.datanet.hu
Személyiség-fejlesztő Stúdió

Partnerünk: GABA Medical Center

BrowseHappy - Ellenőrizze böngészőprogramjátjQuery - The Write Less, Do More JavaScript LibraryA honlap szolgáltatásához Apache 2 webszervert használunk.A szerveren Debian GNU/Linux operációs rendszer fut.A honlapot PHP programozási nyelven készítettük.A weboldal adatait MySQL adatbázis-szerveren tároljuk.A honlap az XHTML 1.0 Transitional szabvány szerint készült.
Lapunkat eddig 118599 alkalommal tekintették meg. Köszönjük!
© NemRont Bt., 2011. – Minden jog fenntartva.
SpamPoison - harc a levélszemét ellen Script Me UK Anti Spam ! Kill Spam - Office of Strategic Influence Spam Catcher - harc a levélszemét ellen Anti Spam - harc a levélszemét ellen